2016. január 9., szombat

Kirepültek...

Manócskáink 4 hónaposak lesznek a hétvégén. Múlthét hétfőn teljesen kölyökmentesültünk, így már ideje lenne beszámolnom arról, ki milyen szuper helyre került. :)

Akkor szépen sorjában:

Chilli Chocolate at Dreamborder alias Chilli Sopronba került, ahol 3 gyerkőc várta őt nagy izgalommal. Walter, a kisgazdi megálmodta, hogy őt egyszer majd egy kiskutya fogja várni az iskolakapuban. És ez így is történt. :) Hatalmas volt az öröm és a lelkesedés azóta is töretlen, hiszen Walter és tesói lelkiismeretesen foglalkoznak a kis ördöggel, hol a kutyasulit, hol a terelést, a későbbiekben pedig az agilityt kipróbálva. :)






Cherry Wine at Dreamborder "Cherry" sorsa már előre megpecsételődött. Orsival már régóta beszélgettünk az alomról és az első találkozáskor kb. fél perc alatt eldőlt, Cherry fogja "boldogítani" Orsi, Viktor és a három tündér gyerek életét. :) Szerencsére ők igen aktív életetvitelt folytatnak, ami szinte kötelező is egy ilyen energiabomba mellett. :D
Terveink szerint Cherry-vel még sokat fogunk találkozni a kiállításokon is, de emellett a kutyaiskolában és tereléseken is. A lehetőségek száma végtelen. :)







Caribbean Blue at Dreamborder "Hope" vagy ahogy én hívom "KicsiHope" nem pár naposan gazdisodott, ahogy a többiek. Éreztem, hogy várnom kell még az igazira és hopp, kapom a telefont, hogy van-e még eladó kiskutya? A hívó pedig Szandra volt, akivel nem mellesleg egy városban lakunk. :) Szóval úgy alakult, hogy Hope a közelben marad és tervben van, hogy néhány kiállításon is bemutatkozik majd. Találkozhatunk vele egyszer-kétszer az Állatorvosi Egyetemen is, ahol gazdija tanul. :)






Crazy in Love at Dreamborder alias "Ninja" Németországban él Carenékkel. Ő lett a Lucky Border's kennel legfiatalabb tagja.  A kis ördög neve híven tükrözi a jellemét. Szuper idegrendszere van, ő volt az alomban a legbátrabb, neki mindent azonnal ki kellett próbálni vagy meg kellett nézni. Az új falkában is könnyen megtalálta a helyét. :) Reményeink szerint a kiállításokon is szépen megállja majd a helyét! 









Hazel - Cover Girl at Dreamborder Milena és Florian új családtagja lett Németországban. Vidám, kedves természetével szuperül belleillik a kis csapatba. Kate-tel, a nála alig idősebb border lánnyal azonnal barátságot kötött, így már ketten akaszkodnak szegény Lennox nyakára. :)
Ha minden jól megy, ők ketten lesznek az Amazing Pride's kennel alapító szukái. Addig is Hazel-ről is kapjuk a sok-sok képet és vele is találkozhatunk a német kiállításokon. :)








És végül, de nem utolsó sorban egyszem kisfiúnk Catch "Catching Fire at Dreamborder" is itt hagyott minket és elindult a nagy Németországba. :) Bújós, kedves jellemével levett minket és mindenkit a lábáról. Priscilla és anyukája, Marion is azonnal beleszerettek, mikor meglátták a képét, majd még egyszer, mikor élőben találkoztak. Se perc alatt beilleszkedett a falkába és új barátnőjével gondoskodnak egymás lefárasztásáról. Egyébként ő is kiállítási kutyus lesz és jövőbeli fedezőkan a Beautiful Magic Eyes kennelben. 








Végezetül szeretném megköszönni a gazdiknak, hogy ennyire szeretik a kölykeimet és tekintettel az érzéseimre folyamatosan írják nekem a híreket és lelkiismeretesen küldik a fotókat! Nagyon köszönöm! Sok-sok boldog évet kívánok mindenkinek! <3




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése